Most így visszanézve azt kell hogy mondjam: nagyon vicces, hogy tavaly kitaláltam ezt a blogolás dolgot, őrülten lelkesedve az elején... Milyen biztos voltam benne, hogy tessék világ, na majd én megmutatom neked! Aztán ez a lendület, a legnagyobb jóindulatomat véve is, maximum 5 hónapig tartott. (Bár ezt akár értelmezhetjük 'majdnem fél'-nek is. Jó, akkor legyen fél év.)
És most megint írok valamit. Még az elején tisztáznám, hogy megpróbálok hangulatjelek nélkül írni. Elég nehéz lesz így, de majd megszokom. A hangulatjelek mögött annyi 'hazugság' lehet. Ha egy teljesen egyszerű példát veszünk: MSN-ezel valakivel, és az illető felettébb elkezd idegesíteni. Lehet, hogy a legszívesebben morbidabbnál morbidabbnál fejekkel írnád tele a szövegedet, mégis inkább átlagos eseteket nézve odabiggyesztesz egy kettőspont-dét a legutóbbi idióta kérdésre reagálásként. (Ez a példa egy mostanában elég gyakran előforduló problémának számít itt a számítógépemen.) Ha valaki magára is ismert, hát, bocsánat tőle, de tényleg így van. És egy általános tanács, még mielőtt kitérnék egy kicsit az eurovíziós dalfesztiválra: nem árt, ha az ember a számítógép kommunikációs rendszereit használva odafigyel a beszédpartnerére. Így egykönnyen észreveheti azt a tényt, miszerint az említett beszédpartner hangulat avagy időhiányban szenved, és ha még egy kicsit összpontosít is az úgynevezett ember, rájöhet arra, hogy legjobb, amit most tehet és tenni tud, ha kicsit pihenteti a beszélgetés amúgy nagyon tartalmas (hogy vagy? -megvagyok köszi. na de mizu? semmi. mesélj vmit :) ) folyamatát.
Csapjunk bele az Eurovízió Világába!
Első, talán kritikusnak tűnő kérdésem a következő lenne: A fesztivál elnevezése nem arra utal, hogy európai országok versenyéről van szó?
Ezenfelül az ember úgy elvárná: ha minden országból az elméleti legjobb előadó indul, alapfeltételnek kéne lenni a tiszta hangnak. Gondolom, most jó páran belém akarnak kötni: 'Miért, te talán jobban tudsz énekelni?' Hát, a válaszom az lenne, hogy nem, nem valószínű. Mégis valahogy én úgy érzem, nem lenne nagy követelmény minden országból olyan embert választani, akinek legalább a hangja tiszta. Mert utána jöhetnek a plusz dolgok: előadásmód, koreográfia, kisugárzás, stb. Én egy olyan színvonalú versenyre számítottam, ahol ezek lesznek a döntő dolgok. Hát, meg kell hagyni, jó nagyot tévedtem.
Az utolsó 4 versenyzőt már nem láttam, és úgy a műsor felétől kezdve már nem is figyeltem kellő intenzitással, ez mondjuk elég rendesen meg is látszik a kialakult véleményemen.
Egy kis Wolf Kati
Meg kell hogy mondjam, enyhén szólva nem kápráztatott el az énekesnő zenei teljesítménye. (Igaz, amúgy sem szimpatizálok vele, mert nem értem, mért kell a nyilvánvalóan nem 20 éves Katit 20 évesként eladni. Maga a dal sem a stílusom, de a stúdiófelvételes változatban legalább hangzásilag rendben van a dolog.)
Ott kezdődött, hogy a magyarok küldötte beleénekelt a mikrofonba. Olyan halkan (mert gondolom olyan szépen akarta) kezdte el, hogy alig lehetett hallani. Ha nem ismerném a dalt, nemértettem volna, mit akar itt ez a valaki. A TV-n keresztül én ugyan sugalltam neki, hogy 'Tedd le a kezed! Tedd le a kezed!' - nem hallgatott rám. Oké, oké, koreográfia, meg minden... de könyörgöm, annyira mű volt, hogy nem tudom leírni. Ide a videó kell! Nincs rá más szókapcsolat: erőltetett és mű! Szintén megdöbbentett, hogy mennyire egyenetlen volta hangszín. Hullámzott. Mondjuk minden 3. szó első vagy második szótagját lehetett érteni, a többi teljesen elveszett. Még egy negatív: Amikor zenei kíséret alatt trallalázott, magas volt az összes. Persze, torzít a mikrofon... na de ennyire? Hát, pozitívat nem is írtam, mert nem tetszett. De hogy mégis legyen valami: nem is tudtam, ohgy ő énekli a Vuk zenéjét. Az mondjuk nagyon aranyos és szép is. Ha nem is sokat, de legalább valamicskét javított azért a Katihoz való hozzáállásomon.
A görögök valami borzalmasak volt, nem is zene az ilyen. Nem értem, hogy szerezhettek meg ilyen előkelő helyet.
Olaszország is tetszett, Románia és Orosztország szintúgy. Az osztrák csajszinak gyönyörű hangja volt, de a stílus nem a nyerő kategóriába tartozott.
Jöjjenek a svédek. Az 'I will be popular' c. szám, hát, hogy is mondjam, nem egy hatalmas színvonal. Az előadásról meg ne is beszéljünk. Rendben van, hogy Eric Saade (akárhogy is nézzük) nem egy csúnya ember. Ettől függetlenül rettenetesen hamis volt a zene. (Az angoltanárnőnk információszállítása által tudom, hogy a Révai hetedikesei meg vannak győződve arról, hogy a svédeknek kellett volna nyerniük. De ez teljesen rendben van, 12 évesen valószínűleg én is így vélekedtem volna.)
Egyébként meghallgattam a stúdiófelvételt, és így kiretusálva-feltuningolva nagyon fülbemászó zene, tetszik az (amúgy elég szegényes) dallamvilága is. Minőségtelen, tudom, de már késő, fertőzötté váltam általa.
És akkor térjünk rá így a végére az újdonsült szívszerelmeimre: Jedward!!
Hát, eszméletlenül fantasztikusak voltak. A róluk való általános vélemény nagyon megoszlik. Én a dicsőítő kategóriába tartozom.
Amikor felmentek a színpadra, ami először eszembe jutott, Lady Gaga volt.
Nagyon sok pénz kéne ahhoz, hogy felvegyem azt a ruhát, amiben voltak. Ettől függetlenül imádtam. Különleges volt, karakteres.Még el sem kezdtek énekelni, megállapítottam, hogy nagy egyéniségeket látok a színpadon, ez bizony nem olyan lesz, mint a legtöbb mostani zene. És hát a hajukat, istenkém, azt ott helyben megzabáltam.
Tetszett maga a tény, hogy ikrek, és az ebből következő formai látvány is. Hogy szimmetrikusan táncoltak, jól táncoltak, energikusak voltak, széééééépek voltak, egy szólamban énekeltek - mégis jó volt. Nem az a szokványos tánc volt, mint amit általában az előadók produkálnak, és a dallam is kitűnt a többi közül, még az elektromosságával együtt is. Végigpattogták az egész zenét, olyan lendületes volt az egész, hogy csak bámultam. Emellett tévén keresztül is érezhető kisugárzásuk teljesen lenyűgözött. Nincs mit mondani, számomra ők voltak a legjobbak, kész, pont.
Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha több élet állna a rendelkezésedre. Nem kéne soha döntéseket hoznod, választások elé állnod. A tévedés lehetőségét nem is ismernéd. Minden jó lenne úgy, ahogy éppen mennek a dolgok, mert a következő életedben helyrehozhatnád azokat az esetleges hibákat, amiket elkövettél. Dolgozhatnál orvosként, színészként, grafikusként, focistaként, bármiként. Bármiként, amit ha csak egy pillanatra is, de valaha elképzeltél magadnak. Kipróbálhatnád, milyen az, ha egész nap tanul az ember. De akár ott is hagyhatnád az iskolát, mondván, lesz majd még lehetőséged bepótolni mindent a következő életedben. Sok mindent megtapasztalnál, és előbb-utóbb megtalálnád a számodra íródott tökéletes életet. Te magad alakíthatnád a történéseket, a pillanatnyi kedvedtől függően. Soha semmibe nem kéne belegondolnod, nem kéne a következményekkel foglalkoznod. És a végén minden tökéletes lenne.
